2011. július 26., kedd

„Remembering the first time (we made love)...” - Első Sleek palettám

Végre megvan az első Sleek palettám (gondolom mindenki – akinek van – emlékszik, milyen érzés volt mikor megkaparintotta az elsőt – hát én kiugrottam a bőrömből, és festettem az új kicsikémmel másikat magamnak ;) )! Tegnap hozta a postás, de már péntekre reméltem, de nem baj, ennyi belefért. Egyébként érdekesség még, hogy a páromtól kaptam, az első évfordulónkra (plusz még mellé egy körömlakkot, de arról külön bejegyzés lesz)! =) Ugye milyen édes?!? Szerintem az! (Jó, nem kis ráhatás volt, de akkor is, nagyon örültem mikor mondta, hogy ezt kapom, mert látja, hogy nagyon szeretném)


Nagy fejtörést okozott kiválasztani a megfelelő palettát, mert mindenképp olyat szerettem volna, amit biztosan ki fogok használni, így azokban a színekben gondolkoztam, amik mindig jól jönnek, tehát Original és Bad Girl paletta. De az a baj, hogy a többinél pedig olyan szépek a színek, hogy fúúú (bár hozzáteszem halkan, párom mondta, hogy rendelhetek kettőt, mindkettőt megkapom, de ezt szépen visszautasítottam, ne költsön ilyen sokat, és először próbáljam ki alapon elég egy). Úgyhogy hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a Bad Girl lesz a befutó, nagyon szép sötét színeket tartalmaz, amik bármilyen füstös sminkhez jók. Az pedig sose fog kimenni a divatból! =)
És nem tévedtem, nagyon szépek a színek, és nagyon jól pigmentáltak! Illetve végre van egy igazán fehér színem. Azt nagyon szerettem volna, mert épp tök szerelmes vagyok egy sminkbe, amihez elengedhetetlenek a szép (tiszta) színek. Róla van szó:

Tamang Phan

Ezzel a Sleek palettával és a W7 neonpink szemhéjpúderemmel csináltam egy kezdetleges ilyen sminket mára, bár az enyémben volt fekete is rendesen, de még a kézügyesség nagyon hiányzik... Úgyhogy nem ilyen lett. De Dia (notgoingtogetit) nyüstölésére lassan összeszedem a bátorságom és csinálok képet is – de azért nem ma =) Viszont így sikeresen teszteltem ma a tartósságát a terméknek: szerintem elég tartós, ha szőrösszívű vagyok akkor egy kicsit szétfolyt – de az természetes, mert hazafelé eléggé melegem volt (de szépen mondom hogy izzadtam, mint a ló =) ), és azt semmi sem bírta volna jobban! Persze folytatódnak a tesztek, mindegyiket kipróbálom, hogy mit tudok belőlük kihozni. ;)
Nagyon könnyű dolgozni vele és jól lehet rétegelni (mondjuk jó ecsetekkel még könnyebb, csak nekem kevés a jó ecsetem =)) ) De ez volt az első alkalom, hogy szépen tudtam "rajzolni" egy szemhéjpúderrel.
Nah akkor jöjjenek is azok a színek:


Innocence, Gullible, Blade, Gun Metal, Underground, Noir
Intoxicated, Envy, Obnpxious, Abyss, Twilight, Rebel

És ha már megnéztük a belsejét, jöhetnek a külsőségek is (tudom fordítva illett volna, de nem bírtam magammal):
Külcsín szempontjából nagyon szép és igényes papírdoboz borítja a műanyag kis dobozkát, ami rejti a 12 drámai színt, egy kétfejű mélyfekete aplikátort (nem tudom van-e jelentősége, de az én aplikátorom két feje egymáshoz képest el van csavarva) és a fedlapon egy hatalmas tükröt – úgyhogy utazáshoz is nagyon jó! Nem túl nagy a mérete az igaz, de szerintem így is pont elég lesz egy jóóóó darabig! =)
Úgyhogy összességében ez egy nagyon jó paletta, igazán szép, mindig divatos színekkel. Nálam 10/10, mind csomagolás, kivitelezés, ár, minőség és szín szempontjából. Nagyon megéri 2100 Ft-ért!
Ti használtok Sleek termékeket? Meg vagytok velük elégedve?

2 megjegyzés:

  1. De aranyos a barátod :)
    Nekem is nagy valószínűséggel ez a paletta lesz a következő, nagyon beleestem a színeibe. Mikor néztem a MUP oldalán akkor olyannak tűnt mintha az összes szín ugyan olyan lenne, közben meg messze nem. És imádom pont ezeket az indigókékeket meg a lilát is a sarokban. Pont ma néztem egy videót youtube-on az egyik Pixiwoo lány csinálta és nagyon ütős lett. Kicsit extrémebb, lehet hogy akkor szerettem bele :)

    VálaszTörlés
  2. Az a baj a Sleekel, hogy sose elég belőle egy =))) Én is már nézem, hogy melyik is legyen a következő =))) (illetve az Ink potjával is szemezek, de az meg pont elfogyott... Pedig nagy szükségem lenne egy jó, megbízható, könnyen kezelhető tusszerűségre, és az eléggé jónak tűnik tesztek alapján.)

    VálaszTörlés