2012. március 31., szombat

„Most van végre jól, hogy hozzám tartozol...” - Egy kis Shopping =)

Végre úgy néz ki tényleg lesz jogsim, az összes vizsgán túl vagyok, papírokat leadtam a 11. kerületi okmányirodában, úgyhogy 3 hét és vigyázzatok az utakon =DDD (áh nem, nagyon előzékeny vezető vagyok) De ha már úgyis a 11. kerületben voltam – a Bocskain –, akkor bekanyarodtam kicsit az Allee-ba, mert akartam Toni&Guy utánpótlást beszerezni (egyébként most a DM-ben 25%-os füzettel 25%-kkal olcsóbban vehetitek meg bármelyik Toni&Guy terméket – amire szükség is van mert eléggé botrányos ára van, de erről később).




Amúgy, ha már DM-ben voltam akkor néztem önbarnítót is, mert eléggé fehér vagyok és jó lenne, ha lenne egy kis színem, de én alig találtam kínálatot ezügyben, úgyhogy egy Alverde termékkel távoztam, aminek isteni illata volt (remélem a hatóanyagai is azok, és nem bocifoltos leszek tőle...). Illetve szoktam néha fincsi fürdőt csinálni itthon, amihez elfogyott a habfürdő, úgyhogy azt is hoztam. Eddig a Babának a mézes-kamillás habfürdőjét használtuk, de most láttam hogy van a Baleának kínai oolongos habfürdője, szintén nagyon jó illattal, így azt hoztam el. Ezt is ki kell próbálni alapon =D



A Toni&Guynál kicsit szemétségnek tartom, hogy a régi, kevésbé designos spray 200 ml-es volt és kb az került 2500 Ft-ba, nah ez az új, ez is annyi, de már csak 150 ml!!!!
Egyébként szerintem nem ugyanaz van a két termékben, más az illata és a hatása is, nem lett olyan finom tőle a hajam, mint a korábbitól. A kezelhetősége is a réginek volt jobb, az ilyen fejű sprayket nem szeretem, mert nem permetez, hanem spriccel, így nem ugyanolyan arányban terül el a hajamon, hanem valahova jobban megy, valahova kevésbé. Nah mindegy, kár az előző termékért, jobban szerettem.



Majd, gondoltam benézek az H&M-be, mert nemrég láttam 2sofixnál, hogy ő is vett H&M-ban jókis tornacipőt, én meg pont ilyesmin gondolkoztam vajon honnan tudnék szerezni egyet. Találtam is egyetlen egy darab 37-es mályvás-rózsaszínes-málna színűt, a nagyonkedvező 2490 Ft-os áron. Ami a legjobb találtam hozzá egy tökjó, egy árnyalattal sötétebb trikót, aminek tény, hogy olyan a szabása, hogy magában nem venném fel, de én szeretem a dupla-trikós megoldást, így nagyon vagány a kettő együtt, úgyhogy 1290-ért azt is megvettem. Teljes a boldogság, gondoltam én, mikor is hazaérve anyósom megkérdezte, nem ugrok-e el vele és sógornőmmel az érdi kínaiba, merthogy mennek... Ki az aki nem ment volna még egy ksi shoppingra? =DDD Ott meg találtam egy kantáros sztreccs-farmert, amiről levehető a kantárt, de annyira vagány így, hogy nem fogom =D 3600 Ft volt, de anyósom nem engedte, hogy kifizessem, úgyhogy kaptam tőle egy nadrágot =) Még egyszer köszi!!!! =)


Cipő: H&M; Trikó: szürke Bershka; málna H&M; nadrág: érdi kínai




Ha végre sikerül rávennem a párom, hogy segítsen fotózni akkor erről is mutatok outfitet, de mostanság alig ér rám =/ Illetve az oasap-os rendeléssel is lógok... =)

3 megjegyzés:

  1. naaaaaaaaaagyon jóók! a cipőt különösen imádom főleg a színét:)

    VálaszTörlés
  2. Jó kis laza cuccok, tetszik minden! Az a nadrág nagyon ott van!!! :D

    VálaszTörlés
  3. Majd írj az önbarnítós testápolóról:D mert nekem is be kellene már egyet szereznem :D köszi *-* jó kis szettet vettél:D

    VálaszTörlés