2011. október 9., vasárnap

„I Want It All...” - Glamour-napok és WAMP =)

Mint gondolom sejtettétek én is nekiindultam a Glamour-napoknak, csak nálam egy konkrét cél volt, azon kívül nem is nagyon számoltam mással. De az tény, hogy utána tervben volt egy kis WAMP-ozás.



Az említett konkrét cél, a Burberry The Body parfümje volt, amit a Douglesben szerettem volna megvenni, csak – mint az üzletben észrevettem – 27.000 Ft a 60 ml-es változata, nekem az pedig, jelen anyagi helyzetemben kicsit sok, így ott kellett hagynom. (fájó szívvel, lefelé görbülő szájjal és majdnem sírva, mert nagyon szerettem volna, de így jár, aki csóró =) )
Aztán nagy szomorúságomban bekísértem párom húgát a Bershkában, ahol találtam egy nagyon édes, háromnegyeses ujjú, csipkés felsőt magamnak, amivel kicsit enyhítettem szívfájdalmam – így utólag nézve ezt a felsőt, nem is kicsit enyhít, mert olyan tök jó!


Majd itt én végeztem is a Glamour napokkal, kedvem se volt vásárolgatni, illetve nem is nagyon voltak olyan kuponok, amik lázba hoztak volna. Az a baj, hogy én fleg az olyan márkákat szeretem, mint Pull and Bear, Bershka, Stradivarius, H&M, Zara, stb., ezek meg soha nincsenek egy ilyen kuponos őrületben se. Úgyhogy ez nekem kicsit mindig csalódások az ilyen kuponos vásárlós napok, de ez van =)
Mivel volt egy megrendelésem a Makrankás lányokhoz, illetve a RedAsteres Ákossal is megbeszéltem, hogy végre lebonyolítjuk az üzletet (ami miattam csúszott mindig, mert kis elfoglaltság vagyok újabban), ezért  párommal átmentünk a WAMP-ra. Aminek itt a végeredménye:


Nah, de megint  nagyon előreszaladtam =) Sajnos RedAster Ákossal megint nem sikerül összefutnom, de egy nagyon régi kedves imserősömmel találkozhattam a standjuknál =) Ahol megkaptam a nyereményjátékhoz a nyereményeket, és Ákos volt annyira édes, hogy nekem is adott egyet (amúgy se jöttünk volna el "üres" kézzel, mert párom már mondta, hogy választhatok egyet, megveszi nekem =) ). Hosszas agyalás után – mert kettő közt vacilláltam, az egyik a cigizős leányzó a virággal a hajában, a másik egy pink csillagos volt – pink csillagosat választottam magamnak (de a leányzósat később tuti megveszem magamnak, mert nagyon tetszik =) ). Egyébként volt ott minden, ami szem szájnak ingere, a lego-karkötőktől kezdve, a lego-figurás kulcstartókon át a különböző fülbevalókig és nyakláncokig! Minden nagyon bejön nekem onnan!


Majd mentünk tovább, felkutatni a Makrankás lányokat a rendelésemért =) Nem olyan egyszerű azért eligazodni a WAMP-on, mert nagyon sok árus van, ilyen picike standokkal, ahol olyan könnyű elveszni. Főleg mert minden annyira szép és tetszetős =) Mikor meglettek Ancsáék egyből feltűnt, hogy kint vannak az új kollekció darabjai! De nagyon nem mertem körülnézni, mert eléggé rosszul állok anyagilag, és nem hiszem, hogy párom nem szólt volna be szépeket ha az ehavi kajapénzem náluk hagyom ott (pedig nagyon nagy volt a kísértés erre =) ). Annyira szép táskákat, karkötőket, nyakláncokat készítettek megint, hogy huhh! (megyek lottózni....)
Közben kiderült, hogy, amit kértem karkötő, abból több verzió is készült, de mire én 1 felé odaértem már csak egy darab maradt belőle =)))) Így azt el is hoztam gyorsan, mielőtt valaki kikapja a kezemből =)


Ez egy ilyen extrán széles, mondhatni a fél alkaromat elfoglaló bőr karkötő, ami patenttal záródik. Egyszerűen egy álom =) Azért halkan bevallom, erősen furdal a kíváncsiság, hogy a többi, amit én már nem láthattam, milyen lehetett, ha ezt hagyták ott a vásárlók nekem =) De ez már sose fog kiderülni =)

A lányoktól elköszönve még azért körülnéztünk másfelé is párommal (aki vett magának egy "Budapest transformers-es" polót, ami nagyon poén szerintem, igazán illik hozzá). Láttunk extrán érdekes ruha akasztókat, Mimózánál gyönyörű organza virágokat (nah, ha ott vissza tudnak adni 10-esből, már lenne is egy olyan virágom), majd a Rosehip-nél megláttam egy kislányos kiskutyás kitűző párost, tudtam ugy nem jöhetek el, hogy ezt ne hoznám, úgyhogy kiskutyaszemekkel páromra pillantottam, aki csak annyit kérdezett az eladótól, hogy tudsz 10-esből visszaadni? Tudott =)

Így ez a cukorság az enyém lett.

Viszont sajnos rá kellett jönnöm, hogy kellene még egy ilyen kitűző páros a kötött sapkámra... ;) Nah majd legközelebb.

Mivel már lassan kettő felé járt az óra és "unokahúgom" anyukáját is haza kellett, hogy jutassuk, így elindultunk hazafelé, egész addig, míg egy nagyon színes pulthoz nem jutottunk, majd közelebb érve észrevettük, hogy azok gyönyörű, színes csokik. Nah ez a pult nem máűs volt mint a chocoMe kézzel készített csokijainak csodás, nyamiii pultja, ahol hosszas nézelődés után megint csak választhattam egyet... Igazán elkényeztet a párom =)


Egyébként ők úgy "működnek", hogy mint a pizzát, rendelhetsz csokit tőlük, ahol te állítod össze a "feltétet" =)  Nagyon komoly, és nagyon finom is =) Mindenkinek csak ajánlani tudom! Szülinapra, névnapra esetleg Karácsonyra szerintem nagyon jó ajándék tud lenni, mert tényleg nagyon igényes és szép, és nem utolsó sorban finom csokiról van szó!



Szóval nekem ennyi volt a Glamour napok (semmi), viszont a WAMP, az nagyon jó volt! Mindenki nézzen ki egyszer!

Ti szeretitek az ilyen kézzel készített, egyedi cuccokat? =)

6 megjegyzés:

  1. Juj, olyan vastag bőr karkötőt én is szeretnék. :)

    VálaszTörlés
  2. Azzal a háromnegyedes ujjú felsővel én is szemeztem a Glamour napokon, de aztán mégis otthagytam. Most így, hogy megint látom, kicsit fáj utána a szívem.. :D

    VálaszTörlés
  3. Dominika, akkor nyomás vissza érte, mert én tök imádom, és amúgy Bershkába amúgy se volt akció, úgyhogy ugyanannyiért veheted meg, mint akkor =) Amúgy amikor én néztem volt drapp, meg bordó, de ezutóbbi nem nézett ki olyan jól, bár egy jó barna vagy fekete övvel lehet hogy állat. hmhm

    Kriszti =))) Makranka =)

    VálaszTörlés
  4. köszönöm szépen az említést, ígérem legközelebb felkészültebb leszek váltópénzzel, de addig is soron kívül rendelhetsz virágot a e-mailben :) üdv.
    Sári- Mimóza

    VálaszTörlés
  5. =) Közben rájöttünk (most) párommal, hogy a kitűző után már volt váltópénzünk, miért is nem mentünk vissza?? =) Nem baj, így legközelebb felkészülten fogok tudni dönteni, melyiket szeretném =) Annyi csodás színben volt, ott nem is ment =)

    VálaszTörlés
  6. nekem se jött be idén se a glamour napok sajnos :(
    de ez a karkötő nagyon bejön!!!

    VálaszTörlés