2011. szeptember 4., vasárnap

„A TESZT a testhez ér” - Sensodyne Pronamel II. (TRND)

Már 3. napja használom a Sensodyne Pronamelt párommal együtt, és már meg is fogalmazódott bennem pár dolog a termékkel kapcsolatban. Persze mókás úgy fogat mosni, hogy közben kérdezgetem párom, hogy szerinte milyen, elég habos? Hogy tetszik az íze? Úgyhogy most ezzel nem loptam magam a szívébe ;) De csak mert nem szeret fogmosás közben beszélni, ki érti ezt?!? =)


Amúgy azt állapítottuk meg, hogy lehetne kicsit habosabb a termék, mert nem olyan, mint amihez hozzászoktunk, kicsit folyósabban a habzik. Ami nem zavaró, de szeretem ha jó habos, mert akkor van mivel TV Macisat játszani. ;) (Állítólag tényleg úgy köpök, mint a TV-Maci =) ) De persze vannak, akik meg nem szeretik, ha egy fogkrém fullasztóan sok habot képez, így nekik ez a termék ebből a szempontból is nagyon ideális lesz. =)

Az íze még mindig kellemes (van amikor egy idő után megunom a fogkrémek ízét, nem tudom ez mással is így van-e ezért gondoltam ezt is megosztom). Egyelőre még nem tűnt fel, hogy kevésbé lenne érzékeny a fogam, igaz nem is figyeltem, de most már elkezdek erre is figyelni. =)

Tomimnak még észrevétele, hogy szerinte sajnos nem tart addig a frissességérzése, mint a korábbi fogkréménél. =S Úgyhogy ez bizony egy rossz pont.

Viszont, ami előnye ennek a terméknek, az a kialakítása, mert nem kell mindenhova elfektetni, mert a kupakja a talpa, ami nagyon jól záródik. Bár Tomi azt mondta így egy kicsit nehéz zárni, de legalább utazáshoz is ideális és nem kell félni, hogy félig letekerve maradt esetleg és kinyomódik, mert kattan amikor bezártad. Profi! =)


De persze a tesztek folytatódnak =) Csak, amint van valami észrevétel gondoltam megosztom veletek. =)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése